Alternatív pedagógia: a Rogers-módszer

Carl R. Rogers egyike volt a XX. század legnagyobb hatású pszichológusainak. Az általa kidolgozott „kliensközpontú pszichoterápia” az élet minden területén – a nevelésben, a kommunikációban, a házastársi vagy éppen a nemzetközi konfliktusok megoldásában – alkalmazható személyközpontú megközelítés. Erre épülnek a Rogers szellemiségét követő oktatási intézmények is, amelyekben szem előtt tartják az emberi méltóság tiszteletét, és elősegítik az egyén sokoldalú, harmonikus és szabad fejlődését. A sikerhez a legfontosabb a szorongásmentes, bizalomteli légkör, amelyben az ismeretszerzés nem kényszer, hanem örömforrás. A cél az, hogy a „rogerses” gyerekek olyan képességekkel, tudással és személyiségjegyekkel távozzanak az iskolából, amelyeket az életben jól tudnak majd hasznosítani.

 Az 1990-es években számos alternatív iskola kezdte meg működését. Ezek egyike a Carl Rogers személyközpontú szemléletén alapuló iskolatípus, amely pedagógusok és szülők közös törekvéseinek eredményeképpen jött létre. Olyan tanítók, tanárok, elméleti szakemberek fogtak akkor össze, akik mást és másképpen kívántak tanítani, mint amit a hagyományos iskola szűk és merev keretei, kapcsolatrendszere lehetővé tett. A cél: olyan fiatalokat nevelni, akik biztos alapkészségekre épített, megalapozott tudás birtokában, magas szintű szociális kompetenciával, másokkal együttműködve érvényesülnek az életben. Az ehhez vezető úton nagyon fontos a kommunikáció, a konfliktuskezelés és az egyéni motivációra épülő tanulás. Mindezeket már kisgyermekkorban megalapozza a Rogers-óvoda. 

Empátia

Az empátia a Rogers-intézményekben azt jelenti: elfogadják a gyereket olyannak, amilyen, mert ez az elfogadás segít változni, fejlődni és elérni a célokat. A pedagógusoknak Rogersnél más szerepe van, mint a hagyományos oktatási intézményekben – itt ez egy igazi „segítő kapcsolat”, amelyben a felnőtt nem autokrata módon, fölérendeltként viselkedik, hanem az életkorából, tapasztalatából adódóan segít a gyermeknek felismerni saját lehetőségeit, feltárni a benne élő belső igényeket, célokat, rátalálni a saját útjára. Nem prekoncepciók alapján kialakított eszmény jegyében akarják tehát valakivé nevelni, hanem segítik azzá válni, akivé a gyerek maga válni szeretne. Ami fontos: mindig a gyerek érzéseiből, gondolataiból indulnak el a problémák megoldása során.

 

Carl R. Rogers (1902–1987) a humanisztikus pszichológiai irányzat egyik legmarkánsabb alakja. Hatgyermekes családban nőtt fel, szülei erősen vallásos, puritán emberekként vallási pályán indították el. 20 évesen egy féléves hivatalos kínai tartózkodás hatására otthagyta a teológiát, elkezdett pszichológiát tanulni, majd ezen a pályán helyezkedett el. Bár sosem tagadta meg a szüleitől kapott indíttatást, de azon sokat szélesített, tágabb érvényűvé téve a vallási gyökerű humanista gondolatokat. Első könyve 1939-ben jelent meg. A pszichoterapikus megközelítés fénykorában Rogers a feltétel nélküli pozitív elfogadás és az ebből is táplálkozó pozitív önkép elsőrendűségével állt elő. Igyekezett minél jobban, minél mélyebben megérteni a segítő kapcsolat lényegét, azokat az attitűdöket, viselkedésbeli jellemzőket, amelyekkel egy segítő (legyen az terapeuta, orvos, lelkész vagy éppen pedagógus) előhívhatja a másik emberből a benne rejlő összes olyan erőt, értéket, amelyek e nélkül az odafordulás nélkül nagyobbrészt sohasem kerülnének felszínre. Rogers halála előtt, a nyolcvanas évek közepén kétszer járt Magyarországon. Munkái és követői folytán gyakorlatilag minden, a lélekkel foglalkozó szakmára – a pedagógiától az orvostudományig, de akár a recepciósok tréningezéséig – máig tartó alapvető hatást gyakorol.

Szabadság

A gyermek életkorából, egyéni pszichés sajátosságaiból adódó szükségleteket nem szabad megelőzni, meg kell várni, míg azok beérnek. A szabályok és a szabadság optimális, életkorhoz igazított kombinációja segíti az óvodai élet nyugalmát, és a játékban, a világ felfedezésében való kiteljesedést. A Rogers-óvodapedagógusok igyekeznek minél kevesebb korlátot állítani a kicsik elé, miközben a gyerekek - a pedagógus mintáját követve - azt is megtanulják, hogyan lehet a kapott szabadsággal úgy élni, hogy közben ne zavarjanak másokat. Ez a biztonságot adó légkör segíti őket abban, hogy az életkor előrehaladtával fokozatosan az önfegyelem léphessen a külső fegyelmezés helyébe.

Hitelesség

Rogers – a terapeuta – azt tanácsolja a pedagógusoknak, hogy próbáljanak tanulni a kliensközpontú terápia módszereiből, próbálják átértékelni a gyerekekhez való viszonyukat, vállalják őszintén saját személyiségüket, bizonytalanságaikat, kételyeiket, mivel ez a hitelesség legbiztosabb forrása. A tekintélyelvű pedagógiából ismerős számunkra a katedráról megfellebbezhetetlen igazságokat kimondó, az „erkölcsi jó” letéteményeseként létező tanár. A rogersi elveket követő intézményekben a pedagógusok minden helyzetben önmagukat adják, így a saját személyiségükön keresztül hatnak a legjobban a gyerekre – ettől válik hitelessé az a törekvés is, hogy a gyereket is olyannak fogadják el, amilyen.

 

„A hitelesség azt jelenti, hogy az általa átélt érzéseket tudatossá teszi, és ha a helyzet erre megfelelő, akkor közölni is tudja őket.”  (Carl Rogers)

Mindennapi élet a Rogers-óvodában

A Rogers-módszer szerint működő óvodákban vegyes életkorú csoportokban együtt játszanak a kisebb és nagyobb gyerekek. Az ilyen összetételű, életszerű, jól funkcionáló közösségekben a napi rutin során természetesen alakul ki a kisebbek segítése, a felelősségérzet, a másokhoz való alkalmazkodás, a minták elsajátítása, ezáltal fejlődnek a szocializációs képességek és a gyermekek közötti társas kapcsolatok.

szólj hozzá: Játék és nevelés Játék egy Rogers óvodában

Az óvodában a mindennap ismétlődő tevékenységeken túl a gyermekeknek általában különböző fakultatív foglalkozásokat kínálnak. Ezek közül a saját érdeklődésének megfelelően maga a gyerek (nem pedig a szülő) választ, és azután meghatározott ideig ezzel foglalkozik. Ez segíti a gyermeket abban, hogy megtanuljon szabadon választani és élni a különböző lehetőségekkel. Ilyen szabadon választható tevékenység lehet:

• a sport (pl. úszás egész évben, vagy korcsolyázás a téli időszakban)
• az idegen nyelv (kifejezetten az óvodás korosztály számára, idegen nyelvi játszóház formájában)
• néptánc (a kicsik magyar népi játékokkal, körtáncokkal, sportjátékokkal és dalokkal ismerkedhetnek)
• alapozó (alapozó terápián alapuló mozgásfejlesztés a tanköteles korosztály számára)
• múzeumlátogatás (képzőművészeti múzeumi foglalkozások)
• iskolafelkészítő program (az óvodából az iskolába való átmenetet könnyíti meg, iskolásokkal közös foglalkozások keretében)

Aktív, kreatív játék

Az a gyerek, aki óvodás korában szabadon, kreatívan játszik, felnőttkorára érdeklődő, sokoldalú, alkotó ember lesz. Ezért a gyerek saját belső motivációitól hajtva választott aktív, leleményes játék számára a legfontosabb tevékenység.
Az óvodás korosztályt nagyon jól be lehet vonni a játékok fő témáinak kitalálásába. Erre a Rogers-óvoda úgynevezett „projekteket” indít, amely a gyerekek ötletei, elképzelései szerint alakul. Az adott témához – a kézműves alkotásoktól a drámás játékokon át az énekes mozgásig – számtalan további tevékenység kapcsolódik, de ehhez kötődhetnek a versek, mesék, körjátékok, anyanyelvi játékok, sőt még a tornagyakorlatok is. Így mélyül el a tudás játék közben, a gyerekek érdeklődésére, belső motivációira alapozva, mindenfajta erőltetés nélkül. Az óvodapedagógusok a gyerekek fejlettségi szintjéhez igazodva változtatják a programot, vagy javasolnak új témát, ha úgy látják, hogy elérkezett ennek az ideje.

 

„A feltétel nélküli elfogadás a legnagyobb élmény, amelyet egy ember átélni képes.”  (Carl Rogers)

Nyitottság, mások elfogadása

A Rogers módszereit követő intézményekben kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek szociális, kommunikációs és problémamegoldó képességeinek kibontakoztatására. Ezt segíti elő az óvodákban a kb. negyedórás mindennapi beszélgetőkör is. Ilyenkor a gyerekek körbeülnek, és elmondják, mi foglalkoztatja őket, mi történt velük, esetleg milyen megoldandó konfliktusok vannak közöttük. Ez a gyakorlat arra jó, hogy megtanulják pontosan kifejezni saját gondolataikat, türelmesen meghallgassák a többieket; nyitottságra nevel, és hatékonyan fejleszti a másikat elfogadó attitűdöt – amire a mai világban egyre nagyobb szükség van.

forrás: parentia

Posted in: érdekesség,iskola,Tudtad?