2010. december 4., szombat

Újra Mikulásgyár

„Kiemelten fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a rászorultaknak tartós élelmiszerre van a legnagyobb szükségük, így kérjük, amennyiben lehetőségük van, hozzanak minél több konzervet, tésztát, lisztet, cukrot stb. A MikulásGyár nagyon szívesen fogad játékokat, könyveket is, ám arra kérjük az adományozókat, hogy olyan ruhákat, könyveket hozzanak, amelyeket maguk és gyermekük is szívesen fogadna. A budapesti Felvonulási térre vagy az ország 13 Plazájába hozott ajándékokat, felajánlásokat nem szükséges becsomagolni, akár kézben, akár dobozban, akár nejlonzacskóban is hozhatják” - nyilatkozta Zsonai Endre, a Mikulásgyár fő szervezője.

Bóta Renáta, a rendezvény igazgatója elmondta: A fővárosi rendezvényre december 10-én, délelőtt ellátogat az „igazi” finn Mikulás, Joulupukki is, aki ugyancsak segédkezik majd ajándékokat gyűjteni. Az igazgató szerint: a finn Mikulás nem véletlenül választotta egyik állomásául a Felvonulási teret. A magyar rendezvénynek már nemzetközi szinten is jó híre van: tavaly Lisszabonban Európa második legjobb karitatív rendezvényévé választották a magyar jótékonysági akciót, amelynek keretében 133.000 rászorulónak sikerült segíteni. 

Zalaegerszeg, Nagykanizsa és a főváros mellett Székesfehérváron, Debrecenben, Győrben, Kaposváron, Miskolcon, Szegeden és Szolnokon várja az adományokat a Mikulásgyár.

Akik szeretnének részt venni a Mikulásgyár munkájában azok jelentkezését az onkentes@mikulasgyar.hu email címre várják.
 
forrás: zalaihirlap.hu
Mikulásgyár honlap

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | cheap international calls