2010. november 24., szerda

Ötletek Adventi koszorúra

Pontosan egy hónap van hátra Szentestéig. Négy nap múlva Advent első vasárnapja kopogtat hozzánk, de vajon milyen is a jó Adventi koszorú? Melyik színnek milyen jelentése van? Ragaszkodjunk a hagyományoshoz vagy egyedi, modern koszorút készítsünk? Íme néhány ötlet, kép és gondolat az adventi koszorúról és annak történetéről.
Ádvent első vasárnapjával kezdődik az egyházi esztendő. A soron következő négy hét egyben a várakozás időszaka is, a lelki felkészülés ideje karácsonyra, Jézus születésére.
Az ádvent a latin Adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik. A hagyományt valószínűleg – a római liturgiától eltérő – gallikán szertartásrend honosította meg a 4. században: a hívők vízkeresztkor keresztelkedtek, a megelőző három hét pedig a felkészülésről szólt. Az 5. században az ádventi időszak karácsony elé került, kezdetben hat héten át tartott, majd később a négy hétre csökkent. Számos keresztény ünnephez hasonlóan advent kezdete minden évben más időpontra esik.  

Ádvent első vasárnapja - 2010. november 28.
Időpontja évről évre változik, Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Színe a lila: a templomi terítő lila, a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila.
advent: ádventi koszórúÁdvent második vasárnapja - 2010. december 5.
Színe hasonlóképpen a lila. Az ádvent mellett a nagyböjti időszaknak is lila az ünnepi színe az egyházi liturgiában. Számos helyen a karácsonyt megelőző hetekben a lilát kékkel helyettesítik, hogy a két ünnepet megkülönböztessék egymástól.
Ádvent harmadik vasárnapja - 2010. december 12.
Gaudete (örvendjetek!) vasárnap kiemelkedik a többi közül, ádvent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja.
Ádvent negyedik vasárnapja - 2010. december 19.
Színe a bűnbánatot kifejező lila. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég ezen a napon.

Tavaly egy egyszerű narancs-arany kombós koszorút alkottam:



Az idén valami más lesz... talán ilyen: 




vagy ilyen...

Forrás: unnep.eu, képek  internet


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | cheap international calls